Egyéb

Összes megjegyzés ebben a kategóriában.

Heléna & Balázs

Április 6-án megnyitottuk a szezont, és nem is egy akármilyen esküvővel! Heléna és Balázs napja több szempontból is különleges volt… erről kérdezzük most a menyasszonyt!

Mesélj kicsit magatokról! Mikor és hogyan ismerkedtetek meg? Mi volt, ami megfogott a másikban? Mikor döntöttetek úgy, hogy összeházasodtok?

Balázzsal a zene kapcsán ismerkedtünk meg, és ez a mai napig fontos szerepet játszik az életünkben. 2016-ban a Keresztkérdés zenekarral kooperáltunk egy dal kapcsán, ekkor találkoztunk először. 2017-ben alakult meg a saját zenei csapatom, amiben Balázs billentyűsként és zenei vezetőként tevékenykedett. Nagyon jó barátok lettünk, minden nap órákat beszélgettünk, szerettünk együtt dolgozni, majd elkezdett más irányba is mélyülni a kapcsolatunk, amikor elhívott az első randira. Ami nagyon hamar megfogott benne, az a határozottsága, a megbízhatósága, a humora, és a jó szíve. Többek között… 🙂
2018. szeptemberében kérte meg a kezem egy gyönyörű tengerparti vacsora közben a naplementében. Életem egyik legboldogabb pillanata volt amikor feltette a kérdést, hogy összekötjük-e az életünket.

Mondhatni közel állnak hozzád az esküvők, hiszen te magad is esküvőszervező vállalkozást vezetsz, a LUNA esküvőszervezést. Milyen élmény volt ezúttal a saját esküvődet szervezni? Mi jelentett nagyobb kihívást, vagy éppen könnyebbséget?

Nagy élmény volt az esküvőszervezés, de nyilván így menyasszonyként teljesen máshogy éltem meg. Könnyebbség volt, hogy gyorsabban ment az ügyintézés, viszont néha nehézséget jelentett, hogy sokkal több érzelem kötött minden egyes tételhez. Pl. teljesen más volt a saját költségvetésünket összeállítani, mint az ügyfeleimét, vagy ruhapróbára menni, a helyszínt kiválasztani, stb. Az biztos, hogy most még inkább együttérző tudok lenni a menyasszonyaimmal.

Mi volt az a top3 álmod, amit mindenképp megszerettél volna, hogy valósuljon az esküvődön? Volt-e ezeken túl olyan, amit a szervezés során inkább elengedtél?

  1. Ami a legfontosabb volt, hogy ne vesszen el a lényeg, és ne egy projekt legyen, ami a munkám része. Aznap kikapcsoltam esküvőszervezőként, és teljes mértékben arra koncentráltam, hogy megéljem minden pillanatát a házasságkötésünknek. Ebben segítségünkre volt aznap Emese, aki a lebonyolításért felelt. A Luna – Púder együttműködés nagyon jól működött ilyen módon is.
  2. Fontosnak tartottuk, hogy mindent szakemberekre bízzunk, és engedjük a családunknak és a barátainknak, hogy vendégként élvezhessék a napot, ne pedig nekik kelljen rohangálniuk.
  3. Amit még a top3-ban említenék, hogy szerettünk volna aznap a templomi bevonulásnál találkozni először, ami miatt a fotózásra mindössze 1,5 óránk volt a szertartás és a vacsora között, de ennek ellenére nem bántuk meg, hogy ehhez alakítottuk a programmenetet.

Több egyszerű, mégis nagyszerű megoldás volt az esküvődön. Mik voltak azok a pontok, amiket Ti rendhagyó módon oldottatok meg, miért?

Igen, valóban volt néhány rendhagyó mozzanata az esküvőnek, és örülök hogyha ez bárkinek feltűnt, mert mindennek oka volt 🙂
Nagyon szép szokás a szeretetvendégségre sütiket vinni, de mi ebben is szerettük volna magunkat ahhoz tartani, hogy mindenki vendég aznap, és a meghívottjainknak nincsen más feladatuk, mint élvezni az esküvő minden pillanatát. Szüleinknek annyit mondtunk, hogy minden rendben lesz, csak legyenek ott szépen felöltözve. 🙂

A vendéglista összeállításánál már tudtuk, hogy csodás csapat lesz a vacsorán, és elképesztő hangulat, és a beszédeket választottuk a játékok helyett, nem aggódva, hogy a hangulatból elvenne, és így időnk is volt beszélgetni az összes vendéggel.

A csokordobásnál én anno mindig kényelmetlenül éreztem magam, ezért nem akartam a hajadon lányokat kitenni ennek, így ezt is elvetettük, ahogy a menyecske ruhát is (így is nehéz volt feldolgozni, hogy a csodálatos menyasszonyi ruha csak egy fél napot van rajtam gyakorlatilag.) Bennünk senki felé nem volt megfelelési kényszer, és szabadok voltunk elhagyni olyan szokásokat, amiknek nem láttuk jelentőségét, és megtartani olyanokat, melyek fontosságában mi is hiszünk. Az a nap minden mozzanatában bennünket tükrözött, és örülök, hogy erre szabadok voltunk.

Milyen volt a Púder Műhely csapatával együtt dolgozni? Neked mennyire könnyítette meg a szervezést az, hogy egy csapat 4 szolgáltatást lefedett?

Nagyon élveztem a közös munkát, és kifejezetten könnyebbséget jelentett, hogy egy kézben összpontosult a grafika, dekor, fotó, lebonyolítás. Az egység nem csupán a képeken köszön vissza, de aznap is érződött. Az, hogy éjféltől már a Púder csapattal együtt táncoltunk, jól jelzépezi azt, hogy milyen szintű kapcsolat alakult ki köztünk a munkafolyamat végére.

 

Eszti & Janó

Most Esztiről és Janóról készült jegyes fotókat hoztam el Nektek. Valami letisztult, minimál, stílusos helyen képzeltem el az egészet, hogy a képek igazán visszaadják Őket. Így esett a választás Budapest ezen részére. Bohókás vidámságuk, könnyed fiatalságuk miatt biztosított volt a fotózás alatt a jó hangulat, amit szerintem a képeken is sikerült visszaadni. 🙂

Tovább

Házasságban, avagy az öt szeretet nyelvről

Nagyon sokat foglalkozunk az esküvői előkészületekkel, dekorálással, meghívókkal, fotókkal, és azzal, hogy minden tökéletes legyen majd azon a napon, amit sokan életük legszebb napjaként tartanak számon. Fontos számunkra a tökéletes tervezés is, de mi lesz a Nagy Nap után? 🙂 Akkor kezdődik el ugyanis a házasság, ami mindkettőtök számára egy nagy kaland; a közös élet, amit együtt kell felfedeznetek!Tovább

Adna Craft

Vannak olyan kreatív tevékenységek, mint a sütés, a kórusban való éneklés, vagy a kézművesség, amik feltöltenek, stresszoldó hatásúak, fejlesztik az agyi képességeket és még jobban is alszunk tőlük. Ráadásul az internet tele van egyszerű, de nagyszerű csináld magad ötletekkel, amiket legszívesebben mi is azonnal kipróbálnánk. De kinek van ideje suli vagy munka mellett hobbiboltba járni, eszközöket beszerezni, majd nekiülni egy-egy DIY projektnek? Sokkal jobb volna, ha mindez egy helyen rendelkezésre állna, hogy nekünk már csak alkotni kelljen. 🙂 Ezzel a céllal jött létre az Adna Craft, a belvárosi Adna Cafe kreatív programsorozata, amelyről szervezőjét, Orosz Esztert kérdeztem:
Tovább

Hogyan kezd jól az új évet? -Tippek egy teljesebb élethez a Púder Műhely csapatától

Az év vége számunkra mindig a visszatekintés és az értékelés időszakát jelenti. Ilyenkor elgondolkozunk azon, hogy merre tartunk, miket tettünk az elmúlt egy évben, és mik a céljaink jövőre. Szerintünk kellenek az ilyen pillanatok az életben, mert ezek határozzák meg döntéseinket, gondolatainkat. Szintén nagyon fontos tudatosítani magunkban, hogy merre tartunk! A téli esték amúgy is a begubózásról szólnak, ilyenkor inkább csak ahhoz van kedvünk, hogy egy forró itallal a kezünkben leüljünk az asztalunkhoz és magunkra figyeljünk. Kapcsolj be halk zenét és érkezz meg, ez most a Te időd!Tovább

Nyílt nap VillaBOGArton

A héten már néhány képet megosztottunk Veletek a Facebookon VillaBOGArtról, egy jövő évi esküvői helyszínünkről, ahova múlt hét szombaton látogattunk el a lányokkal esküvői nyílt napra. A mai cikkünkben bemutatjuk Nektek milyen csodálatos ez a helyszín, és miért szeretjük annyira az esküvőket! 🙂Tovább

Jöjj rá, ki vagy és csináld tudatosan – 3 tipp a tudatosabb élethez

Van olyan álmod, ami felé még nem indultál el? Keltél már fel úgy reggel, hogy azt érezted, többről kell szólnia az életnek? Felmerült már benned, hogy nem is azzal kéne foglalkoznod, amivel most töltöd az időd?

Ha a fenti kérdésekre a válaszod “nem”, akkor valószínűleg Te egy boldog ember vagy! Gratulálok, jó neked! 🙂

Ha bármelyik kérdésre a válaszod “igen”, akkor először is üdv a klubban 🙂 Másodszor pedig, ez a poszt Neked szól!

Tovább

A tökéletes macaron

A macaron számomra az édességek között is egy igazi ékszer, olyan kis elegáns, csupán egy  falatnyi finomság. De amilyen szép, olyan körülményes az elkészítése, na nem a recept bonyolultsága miatt, hanem az édesség érzékenysége miatt. Több sütni tudó embertől is hallottam, hogy az első kudarcba fulladt próbálkozások után még egyáltalán nem kell feladni, nekem is csak harmadszorra sikerült tökéletesre, pedig közel ugyanúgy csináltam minden alkalommal. Most megosztom Veletek a számomra bevált receptet, de egyáltalán ne adjátok fel, ha esetleg nem sikerül elsőre, tessék tovább próbálkozni, higgyétek el, megéri! 🙂

Tovább

NYÁRI KIHÍVÁS – Miért ne?

Első blogposztomban olyan személyes tapasztalatot szeretnék megosztani Veletek, ami számomra is új: kihívást és a komfortzónámból való kilépést jelent.

Tovább