Blog

Adna Craft

Vannak olyan kreatív tevékenységek, mint a sütés, a kórusban való éneklés, vagy a kézművesség, amik feltöltenek, stresszoldó hatásúak, fejlesztik az agyi képességeket és még jobban is alszunk tőlük. Ráadásul az internet tele van egyszerű, de nagyszerű csináld magad ötletekkel, amiket legszívesebben mi is azonnal kipróbálnánk. De kinek van ideje suli vagy munka mellett hobbiboltba járni, eszközöket beszerezni, majd nekiülni egy-egy DIY projektnek? Sokkal jobb volna, ha mindez egy helyen rendelkezésre állna, hogy nekünk már csak alkotni kelljen. 🙂 Ezzel a céllal jött létre az Adna Craft, a belvárosi Adna Cafe kreatív programsorozata, amelyről szervezőjét, Orosz Esztert kérdeztem:

– Honnan jött az ötlet?

– Az Adna Craft ötlete némiképp önző okból született meg a fejemben. Szerettem volna, ha amellett, hogy pultosként dolgozom szeretett kávézómban, néha egy kis „kreatívkodásra” is jutna időm. Tudtam, hogy ha nem vagyok rákényszerítve, hogy megszervezzem ezt, könnyen kihagyom a lehetőséget, és választok mást helyette. Ezt úgy oldottam meg, hogy elindítottam egy kéthetente futó délutáni sorozatot, ahol egyszerű, csináld magad tárgyakat, kiegészítőket alkotunk a jelentkezőkkel, minimális összegért cserébe. Mivel a kávézónk rendelkezik egy különteremmel, így kissé távol a kávéházi nyüzsgéstől, nyugodtan lehet alkotni egy finom tea vagy kávé társaságában. Az eddigi alkalmakon készítettünk már őszi hangulatú mécsestartót, rókás bögrefogót, vagy egyedi nyomdás vászonszatyrot. A karácsonyi időszakban különböző otthoni díszeket lehetett készíteni, idén pedig az első projekt egy asztali naptár volt.

– Miért pont a naptárt választottad?

– Magamról tudom, hogy az éveleji lelkesedésem és motivációm könnyen alábbhagy, ha nincsenek előttem a tendők, feladatok. Azon túl, hogy határidőnaplót használok, jó, hogyha van egy naptár is az asztalomon, jól látható helyen, mondhatni karnyújtásnyira, hogy mindig tisztában legyek az adott hét menetével. A naptár, amit alkottunk ennél többet is tud: a két műanyag lap, ami közé kerül a naptár, arra is alkalmas, hogy a hátoldalára rövid üzenetket, akár napi „to-do-list”-ket írjunk, amit aztán könnyedén letörölhetünk, ha már elavultak. Ez az apró kis ötlet is segíthet abban, hogy eredményesebben teljenek a mindennapok. 🙂

– Hogyan készült a naptár?

– A naptár tartóját készen hoztam az IKEA-ból, azzal semmit nem kellett csinálni. Vittem vastagabb rajzpapírt (bár erre a célra a legjobb az akvarell papír), amiből először 12 darab, a tartó méretének megfelelő (10X15 cm-es) kártyát vágtunk ki. Oda, ahova mintát szerettünk volna, azt a felületet kissé megnedvesítettük vizes ecsettel, majd erre a nedves felületre vittük fel a vízfestéket. Gyönyörű színátmenetes kompozíciók születtek így; én nem tudtam hova lenni, hogy miket alkottak a lányok! 🙂 Miután megszáradt a festék, mindenki kézzel felírta a hónapok neveit és a napokat. Így igazán egyedi és személyes naptárak születtek, amik egész évben elkísérik azt, aki készítette őket.

– Honnan szerzed az inspirációt egy-egy projekt megvalósításához?

– Leginkább az inspirál, ha belegondolok, hogy akiket el tudok érni, nekik milyen igényeik lehetnek. Nyilván sok esetben magamból indulok ki, hogy nekem éppen mi tetszik, mit lenne jó kipróbálni. Emelett keresem azokat az ötleteket, amik nem igényelnek sok időt (max. 2 órás egy foglalkozás), és nem kell nagy összeget költeni az anyagokra. Sok más workshoppal szemben nálunk csupán az anyagköltségi árat kell kifizetni. Célunk az, hogy minőségi, tartalmas szórakozást nyújtsunk főként a fiatal korosztály számára. Szempont tehát, hogy megfizethető legyen, és lehetőleg a mindennapokban is hasznát lehessen venni.

– Mi várható még?

– Hálás vagyok, mert kreatív alkotókedvemet sikeresen átragasztottam egy férfi kollégámra is! Így végre a fiúk is találhatnak majd kedvükre való projekteket (vagy lányok, akik barátjukat lepnék meg valami személyessel 😉 ). Az igazán vagányak hamarosan paracord karkötőt készíthetnek, de lesz pár bőrös projekt is, például egy fonás nélküli karkötő. Velem továbbra is kiegészítőket, apróbb dekor tárgyakat lehet majd készíteni, de készülök egy nagy DIY-kihívással is, amikor nem lesz konkrét cél, hanem mindenki azt alkot a jelenlévő anyagokból, amit csak akar. 🙂

Ha nektek is megjött a kedvetek egy ilyen naptár elkészítéséhez, ezen a linken keresztül letölthetitek az általunk készített sablont. Nincs más dolgotok, mint kinyomtatni, méretre vágni, és indulhat is az alkotás!

Hamarosan újabb posztot olvashattok tőlünk, ezúttal egy varázslatos téli styled shoot-ról…

Legyen szép napotok!

Sziasztok! Én fotósorozataimat és azokhoz tartozó storykat szeretnék megosztani Veletek. Emellett életmód témában is olvashattok tőlem. Fotózással és tanácsokkal kapcsolatban keressetek bátran! :)

Hagyj egy üzenetet

Az e-mail címed nem hozzuk nyilvánosságra. A * jellel jelölt mezők kitöltése kötelező.