Blog

Karácsonyi készülődés Púder módra

A mai cikkünkben karácsonyi hangulatot teremtő recepteket, dekorációkat, dekorációs ötleteket osztunk meg Veletek. Reméljük inspirálunk vele Titeket, és mindenki talál majd a maga és esetleg barátai számára megfelelő és hasznos tippeket, ajándékötleteket így karácsony előtt!

Egy szó, karácsony. Számomra ez egy olyan esemény, ami mindig is inspirált. Emlékszem mikor kisebb voltam, akkor is mindig lázba jöttem, hogyha ajándékkészítésről, készülődésről volt szó! Egyedül is nagyon szeretek készülődni, de talán az hozza meg még inkább a hangulatot, ha a családtagokkal, barátokkal együtt szorgoskodhatunk és készülhetünk az ünnepre! A maradék pár napban Nektek is ezt javaslom, hogy üljetek össze, és készítsetek együtt valamit, hiszen a közös karácsony előtti alkotás mindig nagyon meghitt perceket tud csempészni az életünkbe, melyek örök emlékek lesznek!

Bármennyire is vártam már a karácsonyt, egyszerűen ezt a hangulatot nem tudja már megadni, csak a várakozás varázsa. Ez az az időszak, mikor a szeretteinket magunk elé helyezzük és közösen vagyunk együtt ezen a békés, örömteli ünnepen!

Mivel hamarosan elérkezik a Szenteste, ezért gyorsan elkészíthető, egyszerű, könnyen beszerezhető, mégis nagyon ötletes dekorációkkal, receptekkel készültünk.

Papírfenyő

Az első dekorációs javaslatomhoz nem kell nagy időbefektetés és sok eszköz sem. Mindössze egy A4-es papír, olló és türelem, meg egy kis gyakorlás, karácsonyi hangulat, egy kis zene az inspirációhoz és már meg is érkeztünk. Ha elég türelmünk és időnk van, egy egész kis téli tájat tudunk magunk köré varázsolni! Ezeket a kis fákat még tavaly csináltam, sok barátomnak, ismerősömnek adtam belőle és nagy öröm látni, ahogy díszíti az otthonukat ez a téli kis apróság. Te is könnyedén elkészítheted, csak el kell kezdeni és a többi jön magától, hidd el, nem fogsz tudni leállni vele. Na mire vársz, végy egy papírt és kezdd el! 🙂 Az elkészítéshez a képet ITT találod.

Íme a kiserdőm. Még néhány téli dekorációval kombinálva.


Zene

Nincsen karácsony karácsonyi zene nélkül! Az idei sláger számomra a Pentatonix zenekar karácsonyi albuma, akik érdekes és sajátos módon dolgoznak fel különböző karácsonyi zenéket, reméljük a Ti ízléseteknek is tetszik majd! ITT találtok egy kis ízelítőt. Kommentben írjátok le Ti is, hogy nálatok idén mi a kedvenc, amitől igazán megjön a karácsonyi hangulatotok! 🙂

Papírdísz

Hasonló origamis stílusban készíthettek karácsonyfára is díszeket. Most sincs másra szükségetek, csak egy A4-es papírra, ollóra, ragasztóra, türelemre, szeretetre és hangulatra, na meg persze egy kis inspiráló zenére! Ezeket a gömböket bárhova lehet tenni, a fán is nagyon jól mutatnak, de a lakás bármely más pontjára is felakaszthatod őket! ITT tudod megnézni, hogy hogyan készül! Én tavaly döntöttem el, hogy keresek az interneten ilyen díszeket, mikor láttam a boltban őket. Mondanom sem kell, hogy itthon sokkal költséghatékonyabban lehet elkészíteni, és sokkal nagyobb mennyiséget. A színét is te válogathatod meg, és mikor elkészültél vele, elönt majd a büszkeség érzése, hogy ezt Te csináltad! 🙂

Italok

Nem éppen ez az ital jut eszünkbe, ha a karácsonyi időszakra gondolunk, de ahhoz, hogy megjöjjön a kedvünk az alkotáshoz, munka közben ihatunk egy frissítő smoothiet, ami ebben a téli időszakban a szervezetünknek is erős védelmet nyújt, ugyanakkor pedig boldogsággal és energiával tölt fel.

Rengeteg minden megtalálható benne, és még finom is! Próbáljátok ki ti is! 🙂 (Saját recept alapján! ;))

Hozzávalók:
-zöldtea
-házi készítésű rizstej
-lenmag
-napraforgómag
-egy fél alma
-körte
-banán
-kivi
-kókuszreszelék
-petrezselyem
-gyömbér
-frissen facsart citrom

(Nekem nagyon bejött, csak ajánlani tudom! A karácsonyi időszakban is biztosan iszom majd, hogy a nagy étkezések között rendbe tegye, méregtelenítse a szervezetemet, Nektek is ajánlom! 🙂 )
Az elkészült turmixot tálalhatjuk sima átlátszó pohárban is, de akár egy ilyen kis üvegbe is tehetjük, mint a lenti képen van(ezt a karácsonyi üveget a Tigerből szereztem be, mindössze 300Ft-ért! érdemes néha nyitott szemmel járni az ilyen helyeket, sajnos elég hamar elkapkodták őket, szóval időben kell körülnézni!).

Az üvegben a smoothienál már említett házi rizstej található. Ehhez nagyon illő, és egyben egészséges nasi lehet ez az almás zabmuffin, aminek a receptjét ITT találjátok. Én még kiegészítettem dióval, mazsolával, Ti is bármit hozzátehettek még, ízlés szerint! Biztos, hogy pár perc alatt elfogy, és még a diétázók is nyugodtan falatozhatnak belőle!

Inspiráció

Idén még az ALDIs újság is inspirált. Annyira jó, hogy egyre több reformkonyhás recept ingyen is elérhető mindenki számára, illetve az interneten is érdemes kutatgatni receptek után, mert egyre sokszínűbbeket és változatosabbakat lehet találni az ünnepekre is!

Dekoráció a fára

És most jöjjön egy kis dekoráció! Mégis mi kerüljön a fára? Tavaly elhatároztam, hogy letisztult skandináv stílusban díszítem fel a fánkat, ezért csak fehér és piros színekben vettem és készítettem rá díszeket, amik leginkább aranyos kis téli figurák voltak, de feltehetjük rá a fent említett geometrikus gömböket is, kézzel varrt szívecskéket, masnikat is. Nekem azért tetszett ez a megoldás, mert így nagyon egyéni módon dekorálhatjuk a fánkat és mindig bővíthetjük új díszekkel.

Nehéz elrontani a karácsonyi dekorációt, ha hasonló stílusú elemekkel dolgozunk. Természetes, organikus, költséghatékony, egyedi, hangulatos, mesés, varázslatos megoldások ezek.

Ezeket a kis szánkókat sok papírboltban láttam már, könnyen be lehet szerezni, illetve nézelődni kell mindenhol. Gyűjthetünk díszeket a bécsi karácsonyi vásárból, horgolt anyagokat is használhatunk, de varrhatunk mi is apró díszeket, mint szívecskét, gombát, kis madarakat (ezek voltak idén a slágerek az IKEA-ban), még akár a mézeskalácsot, (vagy inkább mézeskalácsformát, de erről még később lesz szó), piros-fehér karácsonyi cukorkát, és a hagyományos szaloncukrokból is tehetünk a fára! 🙂

Ajándékötletnek ajánlom

Ha valaki szereti még a párnákat rajtam kívül, akkor javaslom neki az IKEA-ban az 50*50-es méretű párnabelsőt, amihez persze a helyszínen is lehet kapni különböző gyönyörű párnahuzatokat, de ha valaki szeretne kreatívabb lenni, akkor az ott található anyagkínálatból is választhat egyet és akkor még egyedibb lesz! 🙂 (Egy hasznos tipp, hogy ebben az időszakban szokott lenni a H&M-ben leértékelés és ott is be lehet szerezni gyönyörű és változatos színű párnahuzatokat! 🙂 )
Ha online szerettek vásárolni, akkor itt tudtok utánanézni a különböző akcióknak, de ha élőben szeretitek jobban megnézegetni, megtapogatni az árut, amit vesztek, akkor javaslom, hogy hamarosan látogassatok el a H&M home-ba, ami a Westendben és a Váci utcában található!

És a falra mit tegyünk?

Nagyon egyszerű ötlet, de annál dekoratívabb! Mézeskalácsformákat fűztem fel egy spárgára, és tettem fel a falra illetve néhány fenyőágat majd pedig ezüst szalaggal kötöttem meg őket. Egy skandináv otthonba már nem is kell sokkal több.
Nagyon megtetszett ez a kis csillag, és az elkészítése is könnyű! Bambusznádakat kell összekötni (én egyszerűen spárgával kötöttem) és fényfüzért kell rajta felfuttatni. Nagyon hangulatos, ha felkapcsoljuk esténként.

Kell a virág is

Ha még eddig nem győztelek meg a dekorral, ajánlom, hogy a természetnek ezt a kis tökéletes virágát csempészd be a lakásodba! 🙂 Az illat és a hangulat garantált!

De nem kell ahhoz elrohannunk rögtön venni egy virágot, elég, ha egy piros cserépbe ültetjük az aloe veránkat, máris karácsonyi hangulatot hozhatunk létre vele egy világos szürke kockás terítővel!

A mécses sem maradhat el!

Nincsen karácsony mécses nélkül! A kedvenc IKEA-s lámpásomat egyszerűen nem tudom megunni! Nektek van már ilyenetek? A meghitt légkör alapvető kelléke, ha közösen gyújtunk meg egy gyertyát, ettől lesz igazán ünnepi hangulat az asztal körül!

Vászontáskát ajándékba!

Én nagyon szeretek karácsony környékén begubózni és ajándékot készíteni. Így volt ez tavaly is, mikor egy táskát kértek tőlem. Egy kis vászonfesték, vászontáska, és ecset segítségével Te is biztos el tudod készíteni barátodnak a legjobban hozzáillő táskát!

Elő a kedvenc karácsonyi mintás dobozokkal!

Ha elővesszük ezeket a dobozokat, rögtön eszünkbe jut már a mézeskalács illata, az otthon melege! A színétől is biztosan jobb hangulatunk lesz!

Mit kezdjünk a vegánokkal?

Nem tudom, van-e az ismerőseitek körében 1-2 vegán ember, akiket vendégül láttok szenteste, vagy csak amúgy is szeretnétek meglepni őket, de nem tudjátok, hogy mivel, vagy hogyan tegyétek. Ők biztosan örülnének, és jól esne nekik, ha mondjuk házi készítésű rizstejet adnátok nekik karácsonyra. Ehhez javaslom a Tigerből 300 Ft-ért beszerezhető kis karácsonyi üvegcsét, amiben elragadóan fog kinézni ez a pár száz forintos ajándék, ami egyéni, mégis varázslatos és sok szeretet van benne!

Ajándékötlet

A papírok szerelmeseinek szintén ajánlom a Tigert, ahol mutatós grafikai füzeteket lehet kapni pár száz forintért.

Karácsonyi lapok

Néhány karácsonyi lapot is készítettem már, ilyeneket Ti is el tudtok készíteni, ha van egy kis időtök. Csupán egy kis akvarell festék és akvarell papír kell hozzá, aztán lehet kísérletezni. Néhány képet kerestem Pinterestről és azokkal próbálkoztam. 🙂

A téli növények mindig inspirálnak


Elég csak egy-két rusztikus alapanyag és néhány szár növényzet, azzal is becsempészhetjük otthonunkba a téli természet szépségeit, és tiszta hangulatát.

 

Ha bármilyen részlet megtetszett a képeken, vagy kérdésed van valamiről, amiről nem írtam, akkor ne habozz, írj nekem a noemi@pudermuhely.hu-ra, vagy hagyj egy kommentet! 🙂 Remélem tudtam adni néhány jó és hasznos tippet az idei karácsonyi felkészülésre! 🙂 Ha pedig már más dolgokkal készültél, hátha jövőre eszedbe jutnak majd ezek a kis apró ötletek!

A komment szekcióban gyűjtsük a jó ötleteket, karácsonyi ételekhez, ajándékokhoz!! 🙂

Áldott, békés karácsonyt kíván a Púder Műhely csapata!

 

 

 

Sziasztok! Tőlem dekorációs tippeket, esküvői inspirációkat, kreatív és személyes ötleteket fogtok olvasni a blogon. Reméljük inspiráló, hasznos és értékes lesz számotokra a munkánk! :)

Egy hozzászólás

Hagyj egy üzenetet

Az e-mail címed nem hozzuk nyilvánosságra. A * jellel jelölt mezők kitöltése kötelező.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .