Esküvői ruha

Összes bejegyzés ezzel a címkével.

Heléna & Balázs

Április 6-án megnyitottuk a szezont, és nem is egy akármilyen esküvővel! Heléna és Balázs napja több szempontból is különleges volt… erről kérdezzük most a menyasszonyt!

Mesélj kicsit magatokról! Mikor és hogyan ismerkedtetek meg? Mi volt, ami megfogott a másikban? Mikor döntöttetek úgy, hogy összeházasodtok?

Balázzsal a zene kapcsán ismerkedtünk meg, és ez a mai napig fontos szerepet játszik az életünkben. 2016-ban a Keresztkérdés zenekarral kooperáltunk egy dal kapcsán, ekkor találkoztunk először. 2017-ben alakult meg a saját zenei csapatom, amiben Balázs billentyűsként és zenei vezetőként tevékenykedett. Nagyon jó barátok lettünk, minden nap órákat beszélgettünk, szerettünk együtt dolgozni, majd elkezdett más irányba is mélyülni a kapcsolatunk, amikor elhívott az első randira. Ami nagyon hamar megfogott benne, az a határozottsága, a megbízhatósága, a humora, és a jó szíve. Többek között… 🙂
2018. szeptemberében kérte meg a kezem egy gyönyörű tengerparti vacsora közben a naplementében. Életem egyik legboldogabb pillanata volt amikor feltette a kérdést, hogy összekötjük-e az életünket.

Mondhatni közel állnak hozzád az esküvők, hiszen te magad is esküvőszervező vállalkozást vezetsz, a LUNA esküvőszervezést. Milyen élmény volt ezúttal a saját esküvődet szervezni? Mi jelentett nagyobb kihívást, vagy éppen könnyebbséget?

Nagy élmény volt az esküvőszervezés, de nyilván így menyasszonyként teljesen máshogy éltem meg. Könnyebbség volt, hogy gyorsabban ment az ügyintézés, viszont néha nehézséget jelentett, hogy sokkal több érzelem kötött minden egyes tételhez. Pl. teljesen más volt a saját költségvetésünket összeállítani, mint az ügyfeleimét, vagy ruhapróbára menni, a helyszínt kiválasztani, stb. Az biztos, hogy most még inkább együttérző tudok lenni a menyasszonyaimmal.

Mi volt az a top3 álmod, amit mindenképp megszerettél volna, hogy valósuljon az esküvődön? Volt-e ezeken túl olyan, amit a szervezés során inkább elengedtél?

  1. Ami a legfontosabb volt, hogy ne vesszen el a lényeg, és ne egy projekt legyen, ami a munkám része. Aznap kikapcsoltam esküvőszervezőként, és teljes mértékben arra koncentráltam, hogy megéljem minden pillanatát a házasságkötésünknek. Ebben segítségünkre volt aznap Emese, aki a lebonyolításért felelt. A Luna – Púder együttműködés nagyon jól működött ilyen módon is.
  2. Fontosnak tartottuk, hogy mindent szakemberekre bízzunk, és engedjük a családunknak és a barátainknak, hogy vendégként élvezhessék a napot, ne pedig nekik kelljen rohangálniuk.
  3. Amit még a top3-ban említenék, hogy szerettünk volna aznap a templomi bevonulásnál találkozni először, ami miatt a fotózásra mindössze 1,5 óránk volt a szertartás és a vacsora között, de ennek ellenére nem bántuk meg, hogy ehhez alakítottuk a programmenetet.

Több egyszerű, mégis nagyszerű megoldás volt az esküvődön. Mik voltak azok a pontok, amiket Ti rendhagyó módon oldottatok meg, miért?

Igen, valóban volt néhány rendhagyó mozzanata az esküvőnek, és örülök hogyha ez bárkinek feltűnt, mert mindennek oka volt 🙂
Nagyon szép szokás a szeretetvendégségre sütiket vinni, de mi ebben is szerettük volna magunkat ahhoz tartani, hogy mindenki vendég aznap, és a meghívottjainknak nincsen más feladatuk, mint élvezni az esküvő minden pillanatát. Szüleinknek annyit mondtunk, hogy minden rendben lesz, csak legyenek ott szépen felöltözve. 🙂

A vendéglista összeállításánál már tudtuk, hogy csodás csapat lesz a vacsorán, és elképesztő hangulat, és a beszédeket választottuk a játékok helyett, nem aggódva, hogy a hangulatból elvenne, és így időnk is volt beszélgetni az összes vendéggel.

A csokordobásnál én anno mindig kényelmetlenül éreztem magam, ezért nem akartam a hajadon lányokat kitenni ennek, így ezt is elvetettük, ahogy a menyecske ruhát is (így is nehéz volt feldolgozni, hogy a csodálatos menyasszonyi ruha csak egy fél napot van rajtam gyakorlatilag.) Bennünk senki felé nem volt megfelelési kényszer, és szabadok voltunk elhagyni olyan szokásokat, amiknek nem láttuk jelentőségét, és megtartani olyanokat, melyek fontosságában mi is hiszünk. Az a nap minden mozzanatában bennünket tükrözött, és örülök, hogy erre szabadok voltunk.

Milyen volt a Púder Műhely csapatával együtt dolgozni? Neked mennyire könnyítette meg a szervezést az, hogy egy csapat 4 szolgáltatást lefedett?

Nagyon élveztem a közös munkát, és kifejezetten könnyebbséget jelentett, hogy egy kézben összpontosult a grafika, dekor, fotó, lebonyolítás. Az egység nem csupán a képeken köszön vissza, de aznap is érződött. Az, hogy éjféltől már a Púder csapattal együtt táncoltunk, jól jelzépezi azt, hogy milyen szintű kapcsolat alakult ki köztünk a munkafolyamat végére.

 

Váratlan utazás…

Elég mozgalmasan indult 2019 a számunkra, ugyanis egy régóta várt styled shoot-ot tartottunk a mesés Graefl majorban. A téma egy indie/romantikus hangulatú esküvő lett, amit a kastély romos falai, valamint egy gyönyörű téli kert inspiráltak. Modelljeink, Anna és Marci, a Travelisedme párosa munkájukból fakadóan folyton utaznak, ezért jól illett hozzájuk a világ végére elvonuló pár története, akik egy “váratlan utazás” során mintha véletlenül fedeznék fel a romok között ezt a helyet, hogy kimondják az igent, csak ketten.

Tovább

Styled shoot a Rókahegyen

Ma elhoztam Nektek a vizsgamunkámra készített portfóliót, ami egy igazi styled shoot-tá nőtte ki magát a végére. Mindenképp különleges képeket szerettem volna készíteni, ezért esett a választásom a Pest szélén található Rókahegyre. Ez kihívásnak bizonyult, mivel nem éppen a legkényelmesebb helyszín fotózás szempontjából, hacsak nem hegyet mászni készül az ember. Szerencsére ott volt nekem a Púder Műhely, Eszter bohém csokrot készített, Emese pedig modellt állt nekem. Anna Jonas csodás kollekciójának egyik darabját kaptuk menyasszonyi ruhaként, ami tökéletesen illett a hely hangulatához.

Ruha: Anna Jonas

Smink: Lívia Garaba makeup artist

Fotó: Púder Műhely

Virág: Púder Műhely

Modell: Emese Ruzsik

 

A tökéletes ruha

A következőkben ismét Eszter, a fiatal feleség oszt meg Veletek néhány nagyon hasznos tanácsot a megfelelő esküvői ruha kiválasztásához. Ő maga is átesett a keresgélésen, majd sikeresen megtalálta a tökéletes darabot, így bízunk benne, hogy Nektek is tud segíteni! 🙂

Tovább

Nyílt nap VillaBOGArton

A héten már néhány képet megosztottunk Veletek a Facebookon VillaBOGArtról, egy jövő évi esküvői helyszínünkről, ahova múlt hét szombaton látogattunk el a lányokkal esküvői nyílt napra. A mai cikkünkben bemutatjuk Nektek milyen csodálatos ez a helyszín, és miért szeretjük annyira az esküvőket! 🙂Tovább